2012

Látogatás a lengyel barátainknál

Bíró Sándor nyá. hör. alezredes, a MATASZ Pest Megyei Szervezete elnökének vezetésével kisebb létszámú delegáció látogatott a lengyelországi Gdyniába 2012. augusztus 26-29. között,

A látogatást az Európa Kontakt Buth Alapítvány szervezte, a MATASZ és lengyel partnerszervezete közötti kapcsolatok erősítése céljából.

Még 2009. május 09.-én, a Győzelem Napja alkalmából rendezett megemlékezést követő hivatalos fogadáson került aláírásra a MATASZ és a 34. Vadászrepülő Ezred Tartalékos Tisztjeinek Egyesülete között létrejött együttműködési megállapodás. A megállapodást a MATASZ nevében az elnökség akkori tagja Buth Sándor, a 34. Vadászrepülő Ezred Tartalékos Tisztjeinek Egyesülete nevében az elnök, aki volt vadászpilóta, és parancsnok Leopold Stachowski, valamint a Lengyel Köztársaság Hadereje Veterán és Tartalékos Egyesületeinek Szövetsége nevében az elnök, Stanislaw Kalski ezredesek írták alá.

 

A 6 fős csoportot nagy szeretettel fogadták a város egyik városrészében, Babie Doly-ban, ahol a lengyel haditengerészet központja, s annak repülő bázisa is helyet foglal. A csoportot a Balti tenger partján, Rewa településen szállásolták el lengyel barátaink, és Krzysztof Kozlovski, valamint Zygfryd Naczk mindent megtett annak érdekében, hogy kellemesen érezze magát a társaság.

A csoportot üdvözölte az egyesület elnöke Leopold Stachowski, és a repülő bázis meglátogatása a vezetésével történt. A delegáció ellátogatott Gdanskba, és a Westerplatte-n elhelyezte a megemlékezés koszorúit a turisták érdeklődő tekintete előtt, emlékezve a II. Világ háború lengyel katona hőseire és áldozataira. Csodálatos élményben volt része a csoportnak a haditengerészet meglátogatása során is. Olyan hadihajókat, eszközöket és felszereléseket, éles, víz alatti, búvár kiképzést csodálhattak meg a résztvevők, amit nem minden magyar tartalékos mondhat el magáról. Hadrendben lévő tengeralattjáró, fregatt, cirkáló és romboló fedélzetén tisztelegni élmény volt a magyar csoport minden tagjának.

Az együttműködés keretében lengyel barátaink mindig nagy szeretettel várják a magyar vadászpilótákat, tartalékos, és nyugállományú katonákat, illetve családtagjaikat a “Három Város” (Gdansk, Sopot, Gdynia) környezetében, a Balti tenger gyönyörű partvidékén szervezett kirándulásra, s a Westerplatte meglátogatására. A MATASZ Pest Megyei Szervezetének köszönhetően a kapcsolat új lendületet vehet, és a továbbiakban, majdan évente megvalósuló közös programokra itthon és odakint hasonló baráti hangulat lesz jellemző, mint a mostani látogatás során tapasztalható volt, hiszen mindkét nyelven gyakran elhangzott, hogy:

“Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, együtt issza borát!”
„Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”